Bár a BKK által nemrég elindított online bérlet és jegyrendszerrel kapcsolatban sokkal súlyosabb problémák vannak, mint az átgondolatlan, butácska és kellemetlen UI/UX, de a szifon.com-on rendszeresen publikáló Korpai Dániel designer fikázás helyett a tettek mezejére lépett és az ötletelését egy design koncepcióba öntötte.

“Véleményem szerint az elmúlt években meglehetősen pozitív irányba fejlődött a BKK design tekintetében, gondoljunk akár az új táblákra, kijelzőkre vagy akár az iOS alkalmazásaikra, amelyek valóban működnek.” – Írja Dániel, majd folytatja a gondolatmenetet: “Ezzel ellentétben igencsak meglepő volt a július közepén elindított BKK Online Shop, főként design szempontból, ami inkább hasonlított egy 2000-es évek elején készített honlaphoz, mint egy 2017-nek megfelelő webalkalmazáshoz.”

A közzétett videóban és koncepció képeken nem csak arra látunk megoldási javaslatot, hogy miként illeszkedjen egy egységes arculatba a UI, hanem például arra is, hogy a bérlettípusokat színkódokkal érdemes elválasztani (az érvénytelen bérletet meg felesleges megjeleníteni is), illetve az óriásképernyős telefonokon az egykezes használat sem utolsó szempont.

Itt persze nincs vége, Dánielnek fontos az adatvédelem is, így a személyes adatok és a QR kód nem jelennek meg alapértelmezetten, csak érintésre, így védve az utasokat mások képernyőfotóitól. Sajnos a BKK online jegyrendszere pont az adatvédelmi normák be nem tartásán bukta a legnagyobbat, így ha mást nem, legalább ezt megszívelhetné a BKK és a T-Systems.

Nekünk tetszik ez a koncepció és hiába lett összetéveszthetetlenül iOS ízvilágú, ezt egy Androidos vagy Windowsos felhasználó is készséggel elfogadná a jelenlegi helyett. Ha érdekelnek további infómorzsák a BKK Online Shop redesign koncepcióval kapcsolatban, irány Korpai Dániel eredeti írása.