Elsősorban a tengerentúliaknak címezve jelentetett meg egy sajtóközleményt a Sony, hogy az USA-ban már ő a legnagyobb Full Frame kutya. Mi van? Mi történik? Igen, pontosan az, hogy a szemünk láttára rajzolódik át egy eddig betonbiztosnak gondolt piaci topográfia. 

Két nap sem telt el azóta, hogy a Bloomberg kijelentette: A Sony komoly veszélyt jelent a felső kategóriás gépek piacán az évtizedes távlatok óta vezető Canon és második helyezett Nikon számára. Erre jön a Sony és felmutatja a bizonyítványt: 2018 első felében ők adták el a legtöbb cserélhető objektíves Full Frame fényképezőgépet és ugyancsak ők tették zsebre a legnagyobb árbevételt ugyanezen szűrő szerint.

Ez persze csak az USA piacára igaz, de még így is szédületes eredmény, hogy a Full Frame szenzoros gépek territóriumát eddig a két DSLR óriás uralta, erre éppen egy MILC gyártó lép az első helyre. A Nikon már bejelentette az ellencsapást, de a Canon továbbra is hallgat, azonban a pletykák szerint már ők is fejlesztik a maguk Full Frame MILC rendszerét. A piacnak pedig egyáltalán nem fog megártani, hogy a két óriás most kénytelen a komfortzónából kibújva felvenni a kesztyűt.