MEGOSZTÁS

A NikonRumors birtokába jutott néhány kiszivárgott fotó, amik vélhetően egy reklámkampányhoz készülő fotózás munkálatait örökítik meg és már elég jól kivehetők rajta az érkező full frame szenzoros Nikon MILC arányai.

Sokan tévesen azt gondolják, hogy a MILC műfaj csak a méretcsökkentésről szól, holott ez a legkevésbé sem kőbe vésett alapelv a tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépek tervezésénél. A tükör elhagyása technológiai lépés és csupán járulékos előny a méretcsökkentés, amivel vagy él a gyártó vagy sem.

A DSLR felhasználók egy része éppen azt szereti a csattogós gépeiben, hogy méretesek, jól megmarkolhatók, így már csak ezért sem tervezik a váltást. Azt eddig is lehetett tudni a Nikon által hivatalosan is bemutatott, jobbára csak sziluettet ábrázoló fotóiról, hogy az ő elképzelésük más lesz.

Az itt is látható fotók tanulsága szerint az új gép inkább azokat szeretné csábítani, akik a MILC műfaj előnyeiből szeretnének profitálni (mint például a méretes és sokoldalú elektronikus kereső), de a méretből nem adnának alább. Ráadásul ez nem zárja ki, hogy idővel érkezzenek ugyanezzel a szenzorral és bajonettel kompaktabb vázak is (ahogy a Panasonic, Fujifilm és az Olympus is többféle váz stílust kínál).