MEGOSZTÁS

Grafikus legyen a talpán, aki a minimal design és rokon stílusainak aranykorában elő tud állni egy stilizált betűre épülő logóval, ami nyomokban sem emlékeztet egy már meglévőre. Egy kis cég most kétszázezer dollárt szeretne kiperelni az Apple gigantikus kincsesládájából, mert szerintük az lenyúlta a logójukat.

Az Apple néhány napja a WWDC 2018 alatt mutatta be az új iOS-t és vele együtt a Siri Shortcuts-t. Ez utóbbinak a logója két egymásra tolt négyzetszerű formából képzett stilizált S betű. A blockchain technolgiával foglalkozó Shift ugyanezt a receptúrát használta fel a logójához, csak éppen jóval hamarabb, mint az Apple. A hasonlóság nehezen tagadható.

Ami a plágium vád oldalára állók szerint egyértelművé teszi a lopást, az a formák mellett a színhasználat. Most a Shift azt szeretné, ha az Apple elállna a logó használatától vagy fizessen 200 ezer dollár kártérítést. Felmerül azért a kérdés, hogy a Shift vajon kaphat-e a nyakába egy ugyanilyen pert olyanoktól, akik már náluk is hamarabb csináltak egy hasonló logót.

Persze érthető az az oldal is, akik szerint annyira faék egyszerűségű a két logó, hogy puszta hasonlóságokba kár plágiumot belelátni. Nem valószínű, hogy ez lesz az évszázad pere, de az biztos, hogy arra alkalmas, hogy valamilyen diskurzust váltson ki arról, hol a határ lenyúlás és az egyszerű hasonlóság között.