MEGOSZTÁS
Xiaomi Yi 2 és egy GoPro Hero

Az már egy jó ideje nem titok, hogy a GoPro-nak nem megy mostanában túl jól a bolt. A gödörből a drónozásba beszállással próbált kimászni, de végül ez a kísérlet olyan rosszul sült el, hogy most már éppen ebből a piacból menekülve igyekszik megmenteni magát. Hogy ez sikerül-e, annak a kulcsa pedig az lehet, hogy a kínai tech vállaltok kezdenek felnőni az igazi nagykutyákhoz.

A Xiaomi (ejtsd: Sáomi) neve a magyaroknak egy fokkal ismerősebben cseng, mint az amerikaiaknak, de még így is sokan furcsán tekintenek a kiejthetetlennek gondolt betűhalmazra. A Xiaomi a világ 5 legnagyobb mobilgyártója között van, de közben élénken foglalkozik a legkülönfélébb kütyük gyártásával is, fitnesz kiegészítők, audio cuccok és power bank-ek mellett sportkamerákat is gyárt, ezen a terepen pedig a GoPro az erős konkurenciája.

Nick Woodman a GoPro alapítója és vezérigazgatója nemrég elhintette a sajtóban, hogy a vállalata szeretne kijutni a vészterhes időszakból és ha ennek egy felvásárlás lenne a módja, nem állna ellen. A híresztelések szerint a Xiaomi már bejelentkezett potenciális vásárlóként és letenne a bajban lévő gyártóért 1 milliárd dollárt. Hát ilyen az, amikor a kommunista népi Kína egyik legnagyobb vállalata a kapitalista elitek klubjába kér felvételt.