Nehéz eldönteni, hogy a Yashica újjászületése az év legnagyobb trollkodása vagy inkább nyílt beismerése annak, hogy semmit nem tudnak kezdeni a mainstream fotóiparral, így a hipszterekre repülnek rá. A Yashica már hetek óta csepegtette az infókat a nagy visszatérésről, de azoknak volt igaza, akik arra fogadtak, hogy az egész csak egy hatalmas geg.
Yashica digiFilm
A Yashica megoldotta, hogy a digitális fotósok is átélhessék milyen filmet cserélni egy fényképezőgépben. A digiFilm kazetták a 135-ös kisfilmet utánozzák, bár befűzni nem kell őket, csak bepattintani a helyére. Az egyes “filmek” egyedi képi világgal és érzékenységgel (ISO) rendelkeznek, kvázi filterként funkcionálnak. A kezdetek kezdetén négy film lesz elérhető (ezek mellékelve lesznek a géphez): ISO 200 Ultra Fine, ISO 400 Black & White, ISO 1600 High Speed és ISO 200 120mm (6×6). A kínálat idővel bővülne.
Yashica digiFilm Y35
Ezzel a fényképezőgéppel a digiFilm “formátum” első fecskéje érkezik. Kapott egy apró 1/3.2″ méretű szenzort, 14 megapixelt, ekvivalens 35mm f/2.8 objektívet és öt választható záridőt (1s, 1/30, 1/60, 1/250, 1/500). A fotók képi világát (szemcsézettség, kontraszt, tónusok) és érzékenységét a behelyezett digiFilm határozza meg. A fapados formula még önmagában nem is olyan nagy gond, de a parányi, mobilokban használt szenzor kérdőjelezi meg az egészet: Miért akar valaki majd ezzel fotózni, ha a mobilos fényképeit is filterezheti?
A Yashica koncepciója egyrészről egy oltári jó geg lett, ami kicsit visszahozza a fotózásba a játékosságot, másrészről viszont kérdéses, hogy pusztán egy poénra lehet-e építkezni. Reméljük bejön, mert megnéznénk ebből egy legalább 1″ vagy akár Micro4/3 szenzoros változatot is.
